Novinky - Újdonságok

          • Erasmus+ Milánó

            Iskolánk diákjai az Erasmus+ program keretein belül Milánóba utaztak, ahol az olasz G.B. Montini Líceum diákjaival ismerkedtek meg, új barátságokat, ismeretségeket kötöttek, miközben projekteken dolgoztak együtt. Az olasz diákok megmutatták Milánó látványosságait is, többek között a Sforza Castle Múzeumot, a Scalát, a milánói Dómot. Az utolsó napon sor került a projektmunkák bemutatására. A végén a prezentaciókat kiértékelték, s mindenki megkapta a oklevelet az Erasmus+ program elvégzéséért.

          • GLORIA VICTIS - dicsőség a legyőzötteknek!

            Az 1956-os forradalomra emlékezve a Rákóczi Szövetség által szervezett történelmi vetélkedőn és megemlékezésen vettünk részt.

          • Színházlátogatás

            Ifjúsági bérletünk első előadásaként Shakespeare: A windsori víg nők című darabját tekintettük meg a Komáromi Jókai Színházban.

          • Válassz középiskolát!

            Válassz középiskolát! elnevezésű iskolabörzén vettünk részt. A kilencedik évfolyamos diákok betekintést nyerhettek a középiskolák kínálatába.

          • Toszkána

            Ha október, akkor tanulmányi kirándulás. Toszkán túránk során Pisa, Lucca, Montecatini Alto, Palio, a középkori Manhattan és Firenze városában jártunk.

          • Szalagavató 2024

          • Mentorprogram

            Első előadónk iskolánk egykori diákja, a japán Waseda Egyetem oktatója, Méhes Gábor volt.

            Előadásából megismertük életútját, a japán egyetemi oktatást, illetve kutatási területét az organikus elektronikát.

            Diákjaink kérdéseire válaszolva sok érdekes tapasztalatát osztotta meg velünk.

            Köszönjük!

          • Avatás 2024

            Do fotogalérie bol pridaný nový album Avatás 2024.

          • Gólyatábor

            Augusztus utolsó napjaiban tartottuk a VÁG GÓLYATÁBORT, ahol az ismerkedésé, a vidámságé, tudásé, tájékozottságé volt a főszerep.

          • Ünnepélyes tanévnyitó 2024/2025

            Az ünnepélyes tanévnyitóval a Vámbéry Ármin Gimnáziumban is elkezdődött a 2024/2025-ös tanév. Sok sikert, kitartást, örömöt kívánunk minden diákunknak!

          • Tanévzáró 2023/2024

            Sikerekben gazdag évünk lezárását ünnepeltük, melynek során elismerésben részesítettük a legkiválóbb diákjainkat.

          • Osztálykirándulások

          • TTT2024

          • Diákunk a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában

            Fónod Noémi (II.C) egy hetes diáktáborban vett részt CERN-ben - a CERN és Solvay szervezésében. 600 jelentkező közül 30 került kiválasztásra az egész világból. A táborban főleg részecskefizikát tanult, de az előadások során kitértek a fizika sok más ágára is. Diákunkra büszkék vagyunk.

          • Nemzeti összetartozás napja

            A trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulóján a győri Révai Miklós Gimnáziummal közösen emlékeztünk a nemzeti összetartozás napjára. A rövid emlékműsor után megkoszorúztuk a trianoni emlékművet. A napot közös röplabdázással és asztaliteniszezéssel zártuk.

          • "Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv"

            3. helyet szereztünk az "Anyanyelvi játékok - játékos anyanyelv" széphalmi döntőjén.

          • Hungarikum vetélkedő országos döntője

            Iskolánk tanulói (Gyurkovics Csilla, Simon Klaudia, Hájos Boglárka, Bábi Noémi - II. C osztály) bejutottak a Lakitelek Népfőiskola által szervezett Hungarikum vetélkedő országos döntőjébe, ahol a 6. helyen végeztek!

            Gratulálunk!

            Felkészítő pedagógus: Soóky Ágota

          • Iskolánkba is megérkezett az olimpiai láng

          • Gratulálunk az újabb éretteknek!

          • Ember- és természetvédelmi gyakorlat

            Harmadikosaink ember- és természetvédelmi gyakorlaton voltak.

            Köszönjük Kollár Tamás segítségét!

    • Kontakty

      • Gymnázium Ármina Vámbéryho s VJM - Vámbéry Ármin Gimnázium
      • 421908201989

        031-59129-00 - központ - sekretariát
        -11 - porta - vrátnica
        -12 - könyvelési részleg - úsek účtovníctva
        -17 - igazgatóhelyettes - zástupca riaditeľa
        -26 - személyzeti részleg - mzdové oddelenie
        -29 - gazdasági felelős - ekonómka
        -77 - igazgató - riaditeľ
        031-552-2586 - iskolakonyha
      • Nám. sv. Štefana 1190/4
        929 36 Dunajská Streda
        Slovakia
      • https://www.facebook.com/vamberygimi
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje