Novinky - Újdonságok

          • Egészség és természetvédelem nap

            Diákjaink érdekes előadásokon vettek részt az Egészség és természetvédelem nap során: elsajátították az elsősegélyadás alapjait, megtanulták többek között, hogy kell stabil oldalfekvésbe helyezni egy beteget vagy ellátni egy sebet. Mindenki kipróbálhatta a gyakorlatban is. Az egészségügyi szakközépiskola tanára és diákjai megtanították az újraélesztés menetét. Érdekes és értékes információkkal bővült a tudásuk, melyeket magukkal visznek a jövőben.
            Másnap vonatra szálltak, és izgatottan útnak indultak Pozsony felé. Úticéluk a Kamzík-hegy volt, ahol túrázás várt rájuk – nem is akármilyen módon. Minden csapat egy-egy térképet kapott, amelynek segítségével tájékozódniuk kellett és eljutniuk a kijelölt célpontra. A hosszú túra és a sok élmény után kellemes fáradtsággal tértek haza.

          • Kémiai olimpia kerületi forduló

            Kitűnő eredményeket értünk el a kémiai olimpia kerületi fordulójában:
            Frühwald Hanna a 8. helyen, Pongrácz Zsófia pedig a 15. helyen végzett a nagyon nehéz, s kemény felkészülést igénylő versenyen. Mindketten sikeres megoldók.
            Diákjainkra büszkék vagyunk!

          • Ballagás 2025

            Ünnep volt az iskolánkban, melynek során búcsúztunk érettségizőinktől. Az elmúlt négy év meghatározó volt életükben. Sok vidám percet töltöttünk együtt. Tanultunk és szórakoztunk. Egyesek pedig a legkiválóbb eredményeket érték el. Nekik külön is gratuláltunk.
            A legeslegjobbak pedig átvehették az igazgatói kitüntetéseket. A 4.A osztályból Beke Anna Lili, a 4.B osztályból Elek Ádám.
            A Vámbéry Igazgatói Díjat idén Horváth Sofia Zina érdemelte ki.
            Minden diákunknak GRATULÁLUNK, sikeres érettségi vizsgákat kívánunk!

          • Faültetés

          • Python Cup országos verseny

            Tanulóink sikeresen szerepeltek a Python Cup országos programozási versenyen. Minden résztvevő továbbjutott a döntőbe, ahol Csóka Dávid 86%-os eredménnyel lett a legeredményesebb. Őt szorosan követték 82%-kal Varga Dávid, Nagy Zsombor, Kiripolszky Péter és Fónód Ádám 78%-kal. Eredményesek voltak Novotná Alma, Pócs Zoltán Atilla és Cződör Máté is.
            Gratulálunk mindannyiuknak a nagyszerű teljesítményhez és a szép eredményekhez!

          • Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

            Szolnokon került megrendezésre a 29. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny. A Vámbéry Ármin Gimnázium VAG3 csapata Dioszeghy Mónika, Németh Sofia és Szabó Réka a területi forduló (9.-10. éfolyam) győzteseként kijutottak az országos döntőre. Az ő évfolyamukban 13 csapat versenyzett az országos döntőn.
            Az országos döntő végső ranglistáján bronzsávminősítést (V. helyezést) értek el. Nagyon büszkék vagyunk közel fél éves munka zárult le.

      • Kontakty

        • Gymnázium Ármina Vámbéryho s VJM - Vámbéry Ármin Gimnázium
        • 421908201989

          031-59129-00 - központ - sekretariát
          -11 - porta - vrátnica
          -12 - könyvelési részleg - úsek účtovníctva
          -17 - igazgatóhelyettes - zástupca riaditeľa
          -26 - személyzeti részleg - mzdové oddelenie
          -29 - gazdasági felelős - ekonómka
          -77 - igazgató - riaditeľ
          031-552-2586 - iskolakonyha
        • Nám. sv. Štefana 1190/4
          929 36 Dunajská Streda
          Slovakia
        • https://www.facebook.com/vamberygimi
    • Fotogaléria

      • zatiaľ žiadne údaje