Novinky - Újdonságok

          • Vágatlon 2024

          • Vámbéry hét

            Novemberben megrendezésre került a Vámbéry hét, melynek keretein belül a Bársonyos forradalom évfordulójára emlékeztünk, a diákok műveltségi vetélkedőn és sportversenyeken mérettették meg magukat, a GI-MIT-TUD-on különböző tánc-, ének-, zeneprodukciót és színházi előadást láthattunk, melyeket tehetséges diákjaink adtak elő, harmadikos diákjaink beszámolót tartottak az Erasmus+ programról, megnéztük Az ember tragédiája című színházi előadást. Az utolsó napon sor került a Vágatlonra, amely egy 12 órás csapatépítő, játékos kihívássorozat.

          • Erasmus+ Milánó

            Iskolánk diákjai az Erasmus+ program keretein belül Milánóba utaztak, ahol az olasz G.B. Montini Líceum diákjaival ismerkedtek meg, új barátságokat, ismeretségeket kötöttek, miközben projekteken dolgoztak együtt. Az olasz diákok megmutatták Milánó látványosságait is, többek között a Sforza Castle Múzeumot, a Scalát, a milánói Dómot. Az utolsó napon sor került a projektmunkák bemutatására. A végén a prezentaciókat kiértékelték, s mindenki megkapta a oklevelet az Erasmus+ program elvégzéséért.

      • Kontakty

        • Gymnázium Ármina Vámbéryho s VJM - Vámbéry Ármin Gimnázium
        • 421908201989

          031-59129-00 - központ - sekretariát
          -11 - porta - vrátnica
          -12 - könyvelési részleg - úsek účtovníctva
          -17 - igazgatóhelyettes - zástupca riaditeľa
          -26 - személyzeti részleg - mzdové oddelenie
          -29 - gazdasági felelős - ekonómka
          -77 - igazgató - riaditeľ
          031-552-2586 - iskolakonyha
        • Nám. sv. Štefana 1190/4
          929 36 Dunajská Streda
          Slovakia
        • https://www.facebook.com/vamberygimi
    • Fotogaléria

      • zatiaľ žiadne údaje